A Jövő nemzedékeire vigyáznunk kell!!!

30-as éveimet élem most. Azokhoz szól ez a blog, akik a gyermekkorban igazi örömüket lelték. Persze mindenki figyelmébe ajánlom, de a mai generációnak valószínű nem érthető ez a történet...sajnos!!!

Emlékszem a gyerekkorom legszebb pillanataira, csodás volt annak idején. Szabadabbak voltunk, nem voltunk túlterheltek, nem volt semmi gondunk. Játszhattunk kedvünkre, imádtuk a természetet, az erdőt, mezőt, mindent ahol csak játszani tudtunk. Nem leselkedett ránk veszély, nem volt ennyi rossz a mi világunkban. A szüleink természetes aggodalommal vártak haza minket, no meg persze, ha késtünk, haraggal, de tudtuk miért kapjuk a szidalmakat, nem beszéltünk vissza. Ha esetleg megpróbáltuk, olyan határozott letolást kaptunk, amin elgondolkoztunk, visszavonultan, durcásan, de visszavonultan. Majd lehet nem azon a napon, de bocsánatot kértünk a felnőttektől. Visszafogott gyerekek voltunk. Emlékszem a szünidőkre, amikor összegyűlt a "nagy csapat" és estig meg sem álltunk. A téli szünetek, a nagy szánkózások, hócsaták. A nyári szünidő szintén élménnyel telt. Minden nap egy csodás nap volt. Szalonnasütések, beszélgetések, egymásnál alvások, késő estig fent voltunk, alig aludtunk, de tudtuk, hogy másnap szintén letolás lesz belőle, de ennyit mi is megkockáztattunk. Tiszteltük szüleinket, nagyszüleinket. Segítettünk, ha arról volt szó (mondjuk nagyon más lehetőség nem is volt). 

A mai gyerekek már egészen másképp élnek, másképp játszanak, másképp gondolkodnak, de lehet nagyon azt sem. Mennek a többiek után, mindegy mit csinál az a gyerek. Okos telefonnal a kezükben, meg ezekkel a kütyükkel rohangálnak...nem járják a természetet, nem is érdekli őket. A felnőttekkel tiszteletlenek, nem becsülik a jó szót...Ehelyett haza a suliból, és már a tévé előtt vannak, vagy a számítógép előtt. Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? Hogyan lesz belőlük felnőtt? Saját bőrömön tapasztalom a változásokat. És szomorú vagyok, mert nem tudom továbbadni a tapasztalataimat, élményeimet. Próbálom, de amikor belekezdek, mintha kínaiul beszélnék...fel sem fogja, hogy anya vajon miről beszél...Csak kérdően néznek rám, és ámulva kérdezik: "-Te játszottál az erdőben?" Hihetetlen. Nem beszélve arról a sok veszélyről, ami fenyegeti őket. Nagyon nehéz vigyázni rájuk. Természetesen mindenről beszélni kell velük, minden apró részletről, hogy tisztában legyen a rá leselkedő veszélyektől, mert az van!! Nagyon sok van. 

A lányomat a szépre és jóra nevelem, persze vannak összetűzések, és ellenkezések, amit egyre nehezebb kezelni, egy nehéz világban. De meg kell tennünk értük...hiszen ők a Jövő nemzedékei. A múltunk, élményeink, tapasztalataink itt szakadnak el, innen már nem adható tovább. Mindenki őrizze a gyermekkori emlékeit, mert már sosem látjuk, sosem éljük át újra viszont.

Megosztás a facebookon